10 ok, amiért megéri minden nap hálásnak lenni: minél többet gyakorolod, annál jobb lesz az életed!
Tanuljunk meg hálásnak lenni, és jobbra fordulhat általa a sorsunk!
„A legboldogabb ember az, aki boldoggá tud tenni másokat is!” – Tolstoi.
Ha megtanulunk hálásnak lenni a mindennapokért, életünk határozottan jobb irányt vesz majd. Igyekezzünk tudatosítani önmagunkban, hogy a mindennapi életünk apróságaiért érzett hálánk, fontos szerepet játszhat sorsunk további alakulásában. És hogy mi mindenért adózhatunk hálával a sorsnak?
1. Ha eddig megszokott helyzetek, vagy emberek lépnek ki az életedből, ne érezz szomorúságot vagy megbánást irányukban, inkább tekintsd úgy, hogy ajándékként voltak jelen a te életedben. Érezz hálát, hogy útjaitok keresztezték egymást, és számtalan közös, szép élményben volt részetek.
2. Mialatt hálát adsz a sorsnak valamiért, igyekezz megélni is ezt az érzést, hogy ne csak a szavak szintjén rekedj meg. Mert nem az a fontos, hogy mit mondasz, hanem az, hogyan éled meg, ne csak ígérj valamit, hanem tedd is meg.
3. Minél hálásabb vagy az életedért, annál több dolgot észreveszel magad körül, amiért még hálás lehetsz.
4. Egy hálás ember soha nem úgy tekint a megtörtént jó dolgokra, mintha azok maguktól érthetően kellene így történjenek.
5. Ha boldogok vagyunk, az nem jelenti feltétlenül, hogy hálásak is vagyunk. De egy hálát érző ember, minden esetben boldog! Amikor boldogak vagyunk, nem azt jelenti, hogy nem vágyunk többre, hanem azt, hogy képesek vagyunk tőrelemmel kivárni vágyaink teljesülését.
6. A hála érzése az ajándékozás képességét is feltételezi. A mindennapokban, szinte észre sem vesszük, hogy mennyi mindent kapunk, azzal ellentétben, amit mi magunk adunk. Igyekezzünk nem elfogultnak lenni saját megvalósításainkkal szemben és legyünk tudatában annak, hogy ezekhez más emberek is hozzájárultak.
7. A jó napok boldogságot, míg a rosszak tanulságot rejtenek számunkra.Mindkettőnek azonban nagy jelentősége van a személyi fejlődésünk során. Bizonyos emberekkel való találkozásaink, nem a sorozatos véletlenek művei.
8. Úgy tartják, hogy a fohász legmagasabb szintje az, amikor nem kérünk, hanem köszönetünket fejezzük ki azért, amit megkaptunk.
9. A hála életet ad a megbocsájtás számára, értelmet ad a tegnapnak, békét hoz a jelenben és pozitív jövőképet alakít ki bennünk.
10. Legyünk hálásak mindenért, amink van a jelenben, mert ez bármikor változhat, és akkor késő már bánkódni rajta.
TOVÁBBI SEGÍTSÉG AZ ANYAGI JÓLÉTHEZ- OLVASD EL EZEKET IS:
Itt a siker és anyagi bőség és Mandalája – fogadd szeretettel áldásos erejét!
Ima anyagi áldásért, amely akkor is működik ha kételkedsz benne!
Csatlakozz a Pozitív Gondolatok közösséghez viberen is!
CSATLAKOZZ ITT VIBER CSOPORTUNKHOZ ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT A BEJEGYZÉSEKRŐL!
Gyógyító meditáció, melynek segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. Tarts velem egy virtuális sétára, melynek hatására megtapasztalhatod a belső békét és a nyugalmat. Lazulj el, add át magad a meditációnak és engedd meg sejtjeidnek, hogy energiával töltődjenek fel, és ezáltal hatékonyabb védelmet, támogatást nyújthassanak Neked a mindennapokban!
[embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=Fj2NMi-pk3Y[/embedyt]
Gyógyító szöveges meditáció, segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. A test vagy a lélek betegsége esetén használd minden nap, mert csodákra vagyunk képesek!
Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!
Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK
Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:
SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT
Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK
Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK
Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK
ZUGLÓI THAI BOX AKADÉMIA HIVATALOS FACEBOOK OLDALA ITT
Neked ajánlott:
A Dalai Láma legfontosabb üzenete: Imádkozom a béke helyreállításáért Ukrajnában!
Március 18. Telihold és tízmilliószoros teremtő nap: Elengedni a függőségeket és helyet adni az újna...
Mai nap üzenete: Most hátrahagyhatsz minden helyzetet és tapasztalatot, mely többé már nem szolgál t...
7 bölcsesség OSHO-tól - „Az elme csupán fekete-fehér. Az élet olyan, mint a szivárvány.”