23 idézet, ami segít a mindennapokban

Ez a 23 kedvenc Coelho idézetem. Őszintén remélem, hogy néhányuk hozzád is szól, ahogy az velem történt.


Az élet titka

“Az élet titka, hogyha elesel hétszer, állj fel nyolcszor.”

A világ legnagyobb hazugsága

“Egy bizonyos pillanatban elveszítjük uralmunkat életünk fölött, amely így a sors kezébe kerül. Ez a legnagyobb hazugság a világon.”

A hit hatalma

“Ha akarsz valamit, az egész Mindenség összefog, hogy elérd.”

Élj a jelenben

“Minden nap egyformának tűnik, ami azért van, mert az emberek már föl sem fogják, mi minden jót mutat
meg az élet, mialatt a nap az útját járja az égen.”

“A titok a jelenben rejtőzik; ha a jelenre összpontosítasz, meg tudod jobbítani. És ha jobbá tetted a jelent, akkor az is, ami utána következik jobb lesz.”

A világ nyelve, melyet mindenki megért

“A lelkesedés nyelve, a szeretettel és kedvvel végzett olyan munkáé, melynek célja valami, amire vágyunk, vagy amiben hiszünk.”

Miért nem kellene félned az ismeretlentől?

“Az emberek nem az ismeretlentől félnek, mert minden ember képes mindent elérni, amit akar és amire szüksége van.”

“Attól félünk csak, hogy elveszítjük, amink van, legyen az az életünk vagy a földünk. De a félelmünk elmúlik, mihelyt megértjük, hogy a mi történetünket és a világ történetét ugyanaz a Kéz írta.”

A világ természete

“A föld szakadatlanul átalakul, mivel a Föld él, és lelke van. Részei vagyunk ennek a Léleknek, s csak ritkán érzékeljük, hogy ez a lélek a mi érdekünkben jár el.”

“A földön minden ember, függetlenül attól, mit csinál, mindig főszerepet játszik a Világ Történetében. És rendszerint nem tud róla.”

Mi történik, amikor a szeretteink meghalnak?

“Azok, akik nem térnek vissza, tovább élnek a felhőkben, amelyekből nem esik az eső, az állatokban, melyek ott rejtőznek a kövek között, a vízben, amely bőven tör föl a földből. Mindennek a részévé válnak, a Világlélek része lesznek.”

Miért nem látjuk a jövőt?

“A jövő Istené, aki csak rendkívüli körülmények között szokta felfedni.”

Találd meg az életed célját

“Ne felejtsd el, hogy a szíved ott van, ahol a kincsed.”

A tanulás egyetlen módja

“Csak egy mód létezik, ahogyan meg lehet tanulni valamit. Mégpedig cselekvéssel. Mindenre megtanított az út, amit tudnod kell.”

Szerelem magyarázata

“A Szerelem erő, amely megváltoztatja és jobbá teszi a Világlelket.”

Mi teszi az életet érdekessé?

“Az életben épp az az érdekes, hogy egy-egy álmot valóra lehet váltani.”

A dolog, ami megöli az álmaidat

“Csupán egyvalami választhat el az álmodtól: a kudarctól való félelem.”

Az egyszerűségben szépség van

“A legegyszerűbb dolgok a legszokatlanabbak, és csak a bölcsek láthatják meg őket.”

Miért nem szabad megítélni másokat?

“Soha nem tudjuk megítélni mások életét, mert minden ember csak a saját fájdalmát és lemondását ismeri. Egy dolog azt érezni, hogy a helyes úton jársz, de más dolog azt gondolni, hogy a tiéd az egyetlen út.”

3 dolog, amit megtanulhatunk a gyerekektől

“Egy gyermek három dolgot taníthat meg egy felnőttnek: ok nélkül boldognak lenni, mindig elfoglaltnak lenni valamivel, és tudni, hogyan követelje minden erejével azt, amire vágyik.”

A nyitottság fontossága

“Kockázatot kell vállalni. Csak akkor fogjuk megérteni teljesen az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy a váratlan megtörténjen.”

Minden okkal történik

“Amikor a legkevésbé számítasz rá, az élet kihívás elé állít, hogy próbára tegye a bátorságodat és hajlandóságodat a változtatásra; egy ilyen pillanatban nincs értelme úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, vagy azt mondani, hogy nem állsz készen. A kihívás nem fog várni. Az élet nem néz hátra.”

“Vannak pillanatok, amikor a bajok belépnek az életünkbe, és mi semmit sem tehetünk, hogy elkerüljük őket. De okkal vannak ott. Csak amikor már legyőztük őket, akkor értjük meg, hogy miért voltak ott.”

 


Amennyiben hasznosnak találtad a cikkünket, másoknak is segíthetsz vele, ha megosztod az itt olvasott tudást.


Lelki megtisztulásért, megbocsátásért, az alábbi cikkünkben kaphatsz útmutatást:

kattints ide–> Csodálatos ima a megbocsátásért… a lelki megtisztulásért <– kattints ide

Rontás elleni védelemért használd a Hamza kezet, amelyről bővebben az alábbi cikkben olvashatsz:

kattints ide–> Elhoztuk életedbe a védelmező Hamzát, Isten kezét. Fogadd szeretettel és add tovább! <– kattints ide

9 jól működő módszer, amellyel a vonzás és teremés folyamatát indíthatod be életedben:

kattints ide–> 9 működő módszer, amely neked is segít! <– kattints ide


Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
SPIRITUÁLIS GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL