25 LECKE BUDDHÁTÓL, MELYEK MEGVÁLTOZTATHATJÁK ÉLETÜNKET

A Buddhizmust tanulmányozva nagyon sok szép, erős és életeket megváltoztató gondolatot találhatunk. Ezek közül szeretnék most megosztani 25 csodálatos tanítást.

“Amit én hirdetek az egyáltalán nem vallás, mert én nem anyagról, vagy szellemről, vagy Istenről beszélek. Azt sem kérem követőimtől hogy higgyenek, hogy keressék kegyeimet, imádkozzanak hozzám. Ez a világ tele van szenvedéssel, az élet gyötrelmes. Minden szenvedés oka a kínzó vágy, az önimádat, a függőség. Egyetlen gyógyír erre a vágyak módszeres megsemmisítése. A Nirvána a tudat megvilágosodása, önmagunk kézben tartása, koncentráció és meditáció, ez vezet a bölcsességhez” – Buddha

1. A szeretet mindent meggyógyít

“Harag nem old fel haragot – a szeretet mindent felold.”

2. Nem a szavaid, hanem a tetteid határoznak meg

” Számos szabad tettünk eredménye vagyunk, s ezekért egyedül mi magunk vagyunk felelősek. ”

” Mindannyian saját tetteink rabszolgái vagyunk: Miért haragudnánk emiatt másokra? ”

3. A jó egészség titka, hogy teljesen a MOST-ban éljünk

“Mind a szellemi, mind a testi egészség titka az, ha nem siránkozunk a múlt miatt, nem aggódunk a jövőért, hanem bölcsen és komolyan éljük a jelen pillanatot.”

“Ne élj a múltban, ne álmodj a jövőről, koncentrálj az elméddel a jelen pillanatra.”

4. Aki befelé néz, az felébred

“Az égbe nem vezet út. Az út csak a szívbe vezet.”

5. A szavaknak hatalma van, fájhatnak és gyógyíthatnak

“A szavaknak megvan az ereje, hogy pusztítsanak és gyógyítsanak. Amikor a szavak igazak és kedvesek, meg tudják változtatni a világot.”

6. Engedd el, és a tiéd lesz örökre

“Csak azt veszítheted el, amihez ragaszkodsz.”

7. Senki sem járhatja az utadat helyetted

“Senki sem ment meg bennünket, hanem mi magunk. Senki sem képes rá, és senki sem teheti. Magunknak kell járnunk az utat.”

8. A boldogság sohasem csökken azáltal, hogy megosztják

“Több ezer gyertyát gyújthatnak meg egyetlen gyertyáról, de a gyertya életét nem fogják megrövidíteni. A boldogság sem csökken soha azáltal, hogy megosztják.”

9. Légy kedves mindenkihez

“Határozd el, hogy gondoskodó leszel a fiatallal, könyörületes az időssel, együttérző a törekvéssel, és toleráns a gyengével és a rosszal. Valamikor az életedben mindez te is leszel.”

“Légy együttérző minden lénnyel, gazdagokkal és szegényekkel egyaránt; mindnek megvan a maga szenvedése. Egyesek túl sokat szenvednek, mások túl keveset.”

10. Ne higgy el mindent, amit mondanak

“Ne higgy el semmit, csak mert egy bölcs mondta, Ne higgy el semmit, csak mert mások úgy hiszik, Ne higgy el semmit, csak mert le van írva, Ne higgy el semmit, csak mert Istentől eredőnek tartják, Ne higgy el semmit, csak mert valaki más elhiszi. Csak azt hidd el, amiről magad győződtél meg, hogy igaz.”

11. Ahogyan gondolkozol, olyanná válsz

“Mindaz, ami vagyunk, annak a következménye, amit gondolunk: a gondolatainkon alapul, és a gondolataink alkotják. Ha egy ember gonosz gondolattal beszél vagy cselekszik, szenvedés követi, ahogy a kerék követi a fenevad patáját, amely húzza a kocsit… Ha az ember jó gondolattal szól vagy cselekszik, boldogság követi őt, mint egy árnyék, mely sohasem hagyja el.”

12. Engedd el a félelmet

“Az egész létezés titka, hogy soha nem lenne szabad félned. Sose félj attól, mi lesz veled, ne számíts senkire. Abban a pillanatban, amikor elutasítasz minden segítséget, szabad vagy.”

13. Az igazság mindig kiderül

“Három dolog van, amit nem lehet sokáig rejtegetni: a Nap, a Hold és az igazság.”

14. Irányítsd az elméd, vagy az fog irányítani téged

“Hogy élvezhesd a jó egészséget, hogy igazi boldogságot hozzon az ember a családjának, hogy békét hozzon mindenkinek, az embernek először a saját elméjét kell irányítania és fegyelmeznie. Ha egy ember irányítani tudja az elméjét, meg tudja találni a megvilágosodásba vezető utat, és minden bölcsesség és erény természetes módon jön el hozzá.”

“Ez az ember saját elméje, nem az ellensége vagy az ellenfele, mely gonosz utakra csábítja őt.”

15. A kétség elválaszt. A bizalom egyesít.

“Semmi sem félelmetesebb, mint a kétség. A kétség elválasztja az embereket, ez egy olyan méreg, amely miatt barátságok esnek szét, és kellemes kapcsolatok szakadnak meg. Egy olyan tüske, amely irritál, és fájdalmat okoz. Egy kard, amely öl.”

16. Senki sem érdemesebb a szeretetre, mint te magad

“Kereshetsz az egész világegyetemben valakit, aki jobban megérdemli a szereteted és ragaszkodásod, mint te magad, de ezt a személyt nem találod sehol. Te magad vagy, aki a leginkább megérdemli a szeretetet és ragaszkodást az egész univerzumban.”

17. Másokat ismerni bölcsesség, magadat ismerni megvilágosodás

“Sokkal jobb legyőzni önmgadat, mint megnyerni ezer csatát. Akkor a tiéd a győzelem. Nem vehetik el tőled sem angyalok, sem démonok, a menny vagy a pokol.”

18. A spiritualitás nem luxus, hanem szükségszerűség

“Csakúgy, ahogy egy gyertya sem éghet tűz nélkül, az ember sem élhet spirituális élet nélkül.”

19. Cseréld irigységedet csodálatra

“Ne légy féltékeny mások jó tulajdonságaira, hanem csodálattal fogadd el azokat.”

20. Keresd a békét magadban

“A béke belülről jön. Ne keresd kívül!”

21. Engedd el a kötődést

“Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged.”

22. Bölcsen válaszd meg barátaidat

“Egy kétszínű és rosszindulatú baráttól inkább kell tartani, mint egy vadállattól; egy vadállat megsebesítheti a tested, de egy gonosz barát az elmédben sebez meg.”

23. A boldogság maga az út

“A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság.”

24. Hagyj fel a címkézéssel

“Az égben semmi sem különbözteti meg keletet és nyugatot; az emberek a saját fejükben hozzák létre a különbségeket, azután azt hiszik róluk, hogy igazak.”

25. Szeress, élj, engedd el

A végén ezek a dolgok számítanak a leginkább: Mennyire szerettél? Mennyire éltél teljes életet? Milyen mélyen engedted el?

innen: Ujvilagtudat.blogspot.hu


Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL