Számtalan életben különböző szerepeket életünk meg, és újra meg újra találkozunk egymással, hogy ígéretünkhöz híven eleget tegyünk régi feladatainknak. Néha a találkozás első pillanatától fogva megtelünk azzal az érzéssel, hogy ismerjük egymást. Sok embernek van olyan érzése, hogy már ismeri a másikat korábbi időkből. A lélektárs kapcsolatok gyakran lenyűgözőek, tele vannak gyönyörrel és boldogsággal, harmonikusak, békések és zavartalanok.
A lélektárssal való kapcsolat azonban nem minden esetben ilyen. Gyakran eltávolítanak bennünket a békesség törékeny állapotából, hogy elősegítsék növekedésünket. Lélektársaink valójában legszeretőbb tanítóink. Tetteik mögött mély szeretet rejlik, mely megért, és kész kihívások elé állítani minket. Előfordulhat, hogy már évszázadok óta tesszük egymással ugyanezt. Lélektársunk meglelése nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindig vele leszünk, hogy együtt maradunk életünk végéig. Amikor elérünk arra a pontra, ahol mindent megtapasztaltunk, átéltünk együtt, amelyben erre az életre vonatkozóan előzetesen megállapodtunk, szétválnak útjaink.
Egyelőre beváltottuk egymásnak ígérteinket, és eléggé tudjuk szeretni egymást ahhoz, hogy elengedjük egymást. Az igazi lélektárs jelenlét gyakran éppen arról ismerhető fel, hogy szeretettel tudjuk a másikat az útjára engedni, és a legjobbakat kívánjuk neki.
Jellemzők a lélektárssal való találkozásra>
-
úgy érezzük, hogy már ismerjük őt korábbról , vagy akár mindig,
-
azonnali meghittség alakul ki,
-
úgy érezzük, spirituális társak vagyunk, hogy van valami közöttünk, ami meghaladja az emberi lét korlátait,
-
az összetartozás érzése (nem csupán arról van szó, hogy összeillünk egymással)
-
azonnali szerelem lobban lángra köztünk
-
olyan érzésünk van, hogy szerelmünk az egész emberiséget magába foglalja
-
ihlet és energia hatja át a kapcsolatot
-
úgy érezzük, nincsenek köztünk korlátok
-
úgy érezzük, hogy társak vagyunk
-
(néha) hasonló arcvonásokkal rendelkezünk
-
hasonló spirituális (de nem feltétlenül vallási) értékekben osztozunk
-
azt érezzük, hogy közös célunk, küldetésünk vagy rendeltetésünk van,
-
úgy érezzük, hogy állandóan együtt vagyunk, még akkor is, ha mérföldek választanak el bennünket egymástól.
Azt is tudnunk kell, hogy ezek a fogadalmak a szándékunk kifejezése által feloldhatók. A 2017-es év kiemelten fontos a párkapcsolatok átalakulása szempontjából. Olyannyira, hogy ettől az évtől kezdve egyre több embernek nyílik lehetősége az ikerlelkével való találkozásra. Ahogy gyógyítjuk szívünket, lelkünket, egyre közelebb kerülhetünk a vágyott kapcsolathoz.
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!
Ha hiszel a angyalokban, és abban, hogy igenis léteznek és mindig körülöttünk vannak segítő szándékukkal, oszd meg ezt a cikket!
Rontás elleni védelemért használd a Hamza kezet, amelyről bővebben az alábbi cikkben olvashatsz:
kattints ide–> Elhoztuk életedbe a védelmező Hamzát, Isten kezét. Fogadd szeretettel és add tovább! <– kattints ide
Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK
Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:
SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT
Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK
Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK
Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK
Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL