– önfeltárástól önbeismerésig –

Az egészségedet nagyban meghatározza az, hogyan képzeled el kapcsolatodat Éneddel, másokkal és a bolygóval. Nem tudsz egészséges lenni, ha a kapcsolatod természetes környezeteddel, társaiddal, belső éneddel nincs meg vagy elhanyagolod. A gyógyulás megköveteli tőlünk, hogy minden tapasztalatunkban – pozitívban és negatívban egyaránt – megtaláljuk a jelentést. Gyógyulásainkat szenvedéseink teszik végérvényessé.

A szenvedésnek addig van értelme, amíg rá nem találsz az üzenetére. Aztán nem érdemes tovább szenvedni; tenni kell; a szenvedés forrására kutat építeni vagy betemetni azt.

Az énünk olyan, mint egy jéghegy. Kilenctized része a felszín alatt van. Személyiségünk, egónk a jéghegy csúcsa. Az ego miközben sodródik az élet óceánjában, egyre bizalmatlanabb a másik emberrel, a világgal, sőt saját magával szemben is. Az ego démonizálódik, elidegenedik, mert nem tanul veszteségeinek jelentéséből. Az ego állandó konfliktusban van, háborúzik környezetével, verseng társaival, és küzd saját magával. A harc miatt az én erődöt von maga köré. Falai, bezárt kapui elválasztják a bentet a kinttől. Már azt sem tudja néha, mi van benn, és mi van kinn. E zárt rendszerben az elfogadhatatlan érzéseket csak börtönbe zárni lehet. Épp ezek az eldugott, elpalástolt, elítélt érzések betegítik meg az embert.

Az érzelmek elfojtása bizonyos helyzetekben (pl. családban, munkahelyen, baráti táraságban, társadalmi megnyilvánulásokban, közéletben, szerelmünk előtt) számtalan probléma forrása már a gyermekkortól kezdve. Minden hazugság és igazságtalanság gyökere a tiltás, az elfojtás, ami a létezés tagadásaként belénk égett mintaként önbecsapáshoz, bizonytalansághoz vezet. Az univerzummal, a létezés bensőnkből fakadó igazságával elveszíti a kapcsolatot az az ember, aki képtelen kimutatni negatív érzéseit (a haragot, az idegességet, a másikkal szemben érzett dühöt, indulatot, elégedetlenkedést, agressziót, félelmet, szorongást, az ösztönös cselekedeteket). Az elfojtott érzések hatására bizonyos (az adott negatív érzésnek megfelelő alaprezgésű) gének megváltoznak, mutálódnak, ami nagy valószínűséggel kiváltó oka lesz egy jövőbeni megbetegedésnek. Ha az emóciók elfojtásra kerülnek, vagy egészségtelen módon, túlzottan, felfokozottan kerülnek kifejezésre, akkor testünket negatív hatás éri. Az érzés lenyelése megnöveli a valószínűségét a testi és pszichés eredetű megbetegedésnek, mert a DNS erős negatív érzések vagy környezeti stressz hatására megrövidül, bezárul, és bizonyos kapcsolódások megszűnnek benne, így az elfojtott, magunkba temetett érzéseink rákényszerítik genomunkat arra, hogy újrarendeződjön.

Valamennyi negatív érzés (a négy elemnek megfelelően akár elfojtott-föld; akár tudatalatti- víz; túlzott- tűz vagy kimutatott- levegő) a szöveteken, sejteken és DNS-en keresztül negatív hatással van szerveink működésére.

A tudatalatti érzések (a magzatkori és csecsemőkori érzelmi impulzusok, a nem csak bizonyos helyzetben, hanem mindenki előtt és minden körülmények között elfojtott érzések, neurózisok, pszichózisok, az emberi egyedfejlődés szakaszainak fordulópontjainál jelentkező érzelmi blokádok és bűntudatból eredő komplexusok, válsághelyzetekből adódó feloldatlan, átéletlen, feldolgozatlan emóciók) is negatív kihatással vannak a szerveinkre.

A betegség egyensúlyhiány, de az egyensúlyhiány mindig új egyensúlyt előz meg. A betegség nem kárhozat. Mindig arra figyelmeztet, hogy egésszé, teljessé, egészségessé kell válnunk.

A betegségnek mindig célja és jelentése van, ezért helyet kell kapnia életünkben. A negatív tapasztalat olyan, mint egy külföldi nagykövet, mindig fontos információt hordoz. Szellemi, érzelmi vagy testi zavarról tudósít. Legyünk alázatosak a betegséggel szemben, mert amit meg akar tanítani nekünk, az nem más, mint az egység szentségének helyreállítását akadályozó gondolatminták, érzéstípusok megváltoztatása. Az egészség, a teljesség és a szentség testvérek. Az egészség szentsége megerősíti a teljességet, ahogy a teljesség szentsége megerősíti az egészséget.

A betegség kimenetele épp attól függ, megtesszük-e időben az önbeismerést. Ha a következmények nélküli létezésben hisz valaki, az gyónni a saját templomában sem képes. Minden test Isten temploma, ahol a lélek papként teszi a dolgát (ha kell szónokol, ha kell csendben imádkozik).

A lélektudatosság kialakulása után kezdődhet a szellem tudatosságára épített életrend-alapítás.

Az alapkövét – saját lelkünk megismerését – egyesével kell leraknunk, betegségről betegségre, önfeltárástól önbeismerésig.

Késmárki László: Test-lélek szótár II. kötet A betegségek lelki, mentális és karmikus okai Ankh Kiadó 2014.

http://bookline.hu/product/home!execute.action?_v=Kesmarki_Laszlo_Test_lelek_szotar_II_&id=269175&type=22