Egy boldog ember nem érez késztetést, hogy bántsa, megalázza, megszégyenítse vagy bírálja a másikat. Aki nincs kibékülve saját életével, másokéval foglalkozik. Mindig tudja, kinek mi a jó, hogyan kellene cselekednie. Sőt! Meg is sértődik, ha nem eszerint cselekszel. Személyes visszautasításnak veszi, ha nem hallgatsz rá.

Az ember lelkéből feltörnek időnként legmélyebbre elásott félelmei, a múlt fájdalmai, berögződései. Sokan ezt tapasztalatnak nevezik. 

De be kell látnunk, hogy mindenki más megtapasztalásokkal rendelkezik, így nem tudhatja senki, nekünk mit kell felülírni, meggyógyítani, “kijavítani” magunkban. Éppen ezért a lelkünk lehet az egyetlen tanácsadónk.

Mások felébreszthetnek bennünk érzéseket, és segíthetnek döntéseket hozni azzal, hogy megerősítenek, vagy rávilágítanak arra, amit belül érzünk.

Vannak olyan helyzetek, amikor az ember egész egyszerűen késztetést érez arra, hogy olyat tegyen, amit később megbán. Már a döntés pillanatában tudja, hogy helytelenül cselekszik, mégis megteszi. Ez általában olyankor történik, amikor valaki a múltban (akár elmúlt életeinkben) sérülést okozott nekünk, és tudatalatt igyekszünk “visszaadni” neki. A kiegyenlítődés megtörténhet azáltal is, hogy megbocsátok, felismerem a tanítást, és legközelebb tudatosan figyelek arra, hogy kiállok magamért ezekben a helyzetekben.

Éppen ezért a boldog és tudatos ember nem bírál, nem aláz és nem bánt. Nem fogja a karmára cselekedeteit. Tudja, hogy minden pillanatban ott a lehetőség a döntésre.

Választhatjuk mindkét utat. Nem nekem kell eldönteni, hogy ki mit érdemel cselekedeteiért. Az én feladatom az, hogy boldog legyek a saját világomban.

Az elégedett ember a boldogsának szenteli a figyelmét, nem pazarol éveket a bosszúra, nem vár éveket senkire, nem a múlton rágódik és a jövőn aggódik. A boldog ember a jelen pillanatnak él, és megtalálja azt, amiben pont most, és pont itt örömét leli. 

Hálás az életéért, bármilyen is legyen, hiszen tudja, hogy minden eseményt Ő hívott életre, így lehetősége van bármikor másik jövőt választani. Ugyanakkor nem halogat, hanem cselekszik, amikor sorsa hívja.

A boldog ember hagy másokat élni, elfogadja a szabad akaratot. Nem akar megmenteni senkit Önmagától.

A saját világában él, önfeledten, saját maga hozzájárulásával…