A Ji Csing a kínai kultúra egyik legrégibb és legfontosabb írásos emléke, több évezredes bölcsesség sűrűsödik benne. Végső formájában Ven király és fia, Csou herceg írta le mintegy kétezer évvel a magyar honfoglalás előtt.
A történelem során a jelentősebb döntések meghozatala előtt a császárok, hadvezérek és tudósok egyaránt rendszeresen tanulmányozták a Ji Csinget, és lényegében e köré a mű köré épült a taoizmus és a konfucionizmus is. A Bibliával és a Koránnal együtt ez a legtöbbször lefordított könyv a világon. A neves pszichiáter, Jung is gyakran használta, és meggyőződése volt, hogy a Ji Csing válaszainak találatértéke messze túlmutat a véletlenszerűségen. S valójában nem is jóslás ez, inkább tanácskérés. A hexagramok ugyanis arra mutat rá, hogyan kell kezelni egy helyzetet. A megoldás a változtatásban van, az viszont mindig magától az embertől függ.
A hexagram megszerkesztése:
A legősibb kivetés – melynek során a hexagram képződik – cickafark-szálakkal történt, hiszen a kínaiak régen ezt a növényt a jövendőmondással asszociálták. Később bambusszal helyettesítették. Ma már inkább a pénzdobást használják. Napjainkban már többféle Ji csing jóskártya is kapható, melynek 64 lapján egy-egy kua szerepel, tehát “készen húzható”. A hagyományos módszer mégis csak a pénzdobás (és talán a legjobb, ha nem hétköznapi pénzérméket használunk, hanem a régi kínai érmét (középen negyzet alakú lyukkal), mert ezek szimbolikus kapcsolatban állnak a Ji Csinggel. Régen ezeket az érméket díszdobozban vagy hímzett zacskóban tartották azon a polcon, amelyen a Változások könyvét is, és csak tanácskérésre használták. Még annak is jelentősége volt, hogy a könyv és a pénzérmék mindenképpen vállmagasság fölötti polcon legyenek. Szükséges hozzá három egyforma méretű, címletű pénzérme. Ezt a tenyeredben jól összerázod, s közben arra a kérdésre koncentrálsz, amire választ szeretnél kapni. A három érmét hatszor kell dobni. A fej (kínai érmén a sűrűn teleírt oldal) a jang, és a számértéke 3. Az írás a jin – és az értéke kettő. A három érme együttes értéke tehát lehet kilenc, nyolc, hét vagy hat? A páros számokat megszakított vonással, a páratlan egy egyenessel jelöljük. Az első dobás eredménye van legalul, aztán a második, a harmadik, a negyedik, az ötödik és a hatodik. Így áll össze a Kua. Hatodik dobás — — Ötödik dobás — — Negyedik dobás — — Harmadik dobás — — Második dobás — — (Laci, a 3 db-os = hosszú vonás 2x!!!!) Első dobás — — A sorrendnek azért van jelentősége, mert meg kell szerkeszteni a haxagram táblázatot is. Ebben a táblázatban az alsó értékek vannak függőlegesen, a felsők vízszintesen. Segítségükkel azonosíthatóak a szimbólumok. A Változások könyvében az egyes haxagramokhoz tartozó magyarázatok öt csoportra oszthatók. 1. A döntés (Ítélet) 2. A kommentár 3. A jelkép 4. A vonalak 5. Egyéb kommentárok
http://www.astronet.hu
Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
SIKER ÉS AGYKONTROLL FACEBOOK CSOPORT
És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL
A cikk teljes egészében nem vehető át, csak a bevezető szöveg, aztán oldalra mutató link elhelyezésével olvashatják tovább cikkünket!