A héten a Lélektársad üzent neked. Üzenete: felismersz engem?

Hiszem, hogy a 2018-as év a Szerelem éve, és elég sok izgalmat és változást hoz számunkra.

Mivel velem gyakran üzennek az Égiek, így valószínűleg ez az ő üzenetük, hiszen én szinte soha nem írok a szerelemről, kivéve a bemutatkozásomban, hiszen engem egy karmikus szerelem indított el a spirituális utamon. Addig is bele-bele kóstoltam a spiritualitásba, de akkor aztán olyan mélyre zuhantam, hogy mindenbe bele kellett kapaszkodnom, hogy kimásszak a gödörből. És kapaszkodókra csak itt leltem.

Így lettem papnő, lélekgyógyász, jósnő, és így álltam rá a hivatásom útjára, a megtisztelő “üzleti kommunikátor” diplomám céljával ellentétes irányba haladva. Bizony, az Égiek tudják, hogyan vessék eléd a mézesmadzagot, ha éppen nem lenne kedved fejlődni… Szóval ha az a Mennyet és Poklot velem bejárató szerelem nem lett volna, akkor nem is kaptam volna meg ezt a hatalmas ajándékot. Viszont ahhoz az kellett, hogy mindent eldobva, a házasságot, a biztonságot, mit sem sejtően beugorjak ebbe az ismeretlen helyzetbe, ami aztán olyan helyekre vitt el, hogy megkérdőjeleztem a józan eszemet is. Némely helyzetben nem is volt jelen, az biztos. Ma már megköszönöm az akkori énemnek, hogy nem volt gyáva, és képes volt erre a hihetetlen átváltozásra, amiről az elején fogalma sem volt.

Az a férfi nem volt a lélektársam, de tanítóm, és karmikus társam igen. Segített abban, hogy lényem addig ismeretlen részeit ismerjem meg, ami nélküle nem sikerült volna. Nem mintha nem lennék még mindig dühös rá, de az egóm hangja mögött a Lelkem hangja már erősebb.

Erről csak azért írok, mert a Szerelem az a tabletta (piros-fekete kapszula), amit ha beveszel, akkor átváltozol. Olyan dolgokra leszel képes, amire addig nem, olyan magasságokat és szívbéli egyesülést élsz át az isteni erőkkel, amiről fogalmad sem volt, olyan őrült cselekedetekre ragadtatod el magad, amitől egy jó érzésű pszichiáter azonnal lekötöztetne, csak hogy ne tudd tovább égetni magad, és kinyílsz, boldog vagy, szeretsz, és összecsókolod a járókelőket az utcán. De itt a másik oldal, amikor megismered az Alvilágot. Sötét folyókon kelsz át, el kell engedned dolgokat, embereket, és az alvilági révész bevisz a Nagy Ismeretlenbe. Találkozol a saját sötétségeddel, féltékenységgel, fájdalommal, régi sebekkel, és ha véget ér a szerelem, bele is halhatsz.

Én biztosan soha nem vettem volna be önszántamból ezt a tablettát, ha megnézem a mellékhatásokat. De Cupido trükkös; cukorkának álcázta! Sokáig kellett apró szárnyain menekülnie előlem.

ikerlángDe miért is vágyunk mi tablettára, akár cukorkára, mikor a legegészségesebb az lenne, ha se egyiket, se pedig a másikat nem fogyasztanánk el? Csak élnénk békésen, sakkoznánk, kirándulnánk és meg sem ismernénk a felkavaró, mély érzelmeket.

Az egészről Zeusz tehet, az ókori olympusi főisten.

Mert régen az emberek sokkal erősebbek és bölcsebbek voltak, lelki harmóniában éltek. Másképp néztek ki, mint mostanában, gömb testük volt, két fejük és négy karjuk.

Zeusz viszont attól félt, hogy ez az erős faj még a végén le akarja taszítani az isteneket a trónjukról, így úgy döntött – a végén elvetvén az azonnali megsemmisítést – hogy egy villám segítségével kettéhasítja az embereket, így lettünk mi ilyenek. Egy fej, két kar, és fél test.

Ez a szegény, kettéhasított lény folyton sejti azt, hogy valami nem stimmel, valami hiányzik. És ezért keres. Keres valakit, aki kiegészíthetné, mert egyedül ő csak egy “fél”. Ráadásul nem is akárkit keresel, hanem saját magadat, a saját magad fele részét. Akinek persze ennyi ezer év alatt más és más tapasztalatai voltak, külsőre biztosan nem olyan mint te, és az is biztos, hogy valami nem fog vele stimmelni. Vagy a külseje, vagy az életkora, vagy a foglalkozása, vagy bármi más, és először köpködni fogsz, mint vámpír a feszületgyárban, hogy na őt aztán biztosan nem kérem! Csak egy szerény pici hang súgja a füledbe: “pedig ő az”.

Zeusz végül megbánta tettét, és hogy segítse a meghasadt ember újraegyesülését, megajándékozta az emberiséget a nemiséggel, hogy ideig-óráig mégis egy legyen a testük. De egyáltalán nem biztos, hogy pont a lélektársaddal lesz egy a tested, és akkor utána nem fog stimmelni valami, a puzzle mégis hiányos marad, a Teljesség élménye elmarad, a kapcsolat hanyatlásnak indul.

A héten, mi több, az évben, az Égiek arra kérnek, hogy keresd meg a Lélektársadat. Keress, kutass, kalandozz, próbálkozz és játssz! Soha nem tudod, mikor fogsz nyerni… de ebben az évben tripla esélyed lesz rá.

Kívánok neked olyan hetet, vagy évet, amikor eléred a Teljességet és a boldogságot,

Áldással,

Luna

S ha többet akarsz tudni a Lélektársadról, közelebb kerülni hozzá, javítani a szerelemi életeden, akkor várlak szeretettel a hétvégi programon. Klikk ide! 

http://holdtemplom.hu/


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Ha hiszel a angyalokban, és abban, hogy igenis léteznek és mindig körülöttünk vannak  segítő szándékukkal, oszd meg ezt a cikket!


Rontás elleni védelemért használd a Hamza kezet, amelyről bővebben az alábbi cikkben olvashatsz:

kattints ide–> Elhoztuk életedbe a védelmező Hamzát, Isten kezét. Fogadd szeretettel és add tovább! <– kattints ide

Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL