Hiszel az angyalokban? 10 jel, ami bizonyítja, hogy természetfeletti lény van körülötted!

Nem kell vallásosnak lenned ahhoz, hogy higgy az angyalokban, sem pedig tisztán látói képesség sem szükséges, ugyanis a hétköznapi emberek is képesek pár olyan jelt érzékelni, amelyek az angyalok létezésére utalnak. Az angyalokkal való kommunikáció bármikor lehetséges, akár az Istennel való párbeszéd.

Az alábbiakban nézzünk 10 jelet, ami az angyalok létezését igazolja!

  1. A szoba, helyiség atmoszférája hirtelen megváltozik, és egy kellemes, meleg szellő suhan át fölötted. A tested is enyhén felmelegszik, és azt érzed, hogy finoman valaki megérintette a bőrödet.

  2. Kellemes virágillat vesz körül, de nem tudod megállapítani, hogy honnan származik ez a finom illat. Néztél balra, néztél jobbra, de sehol egy virág, sehol egy parfüm. Ha ilyesmit érzel, az azt jelenti, hogy valaki melletted van, hogy segítsen. Ő a te őrangyalod.

  3. Hirtelen valami édeset érzel a szádban, rövid, halk suttogásokat hallasz, vagy apró kis színes pöttyök jelennek meg a szoba falán – ez a te angyalod jelenlétére utal.

  4. Az együttérzés, a szeretet hirtelen hatalmába kerít, megenyhül a szíved, sírni kezdesz, anélkül, hogy tudnád az okát. Ez is az őrangyalod jelenlétére utal, aki ott van, vigyáz rád, hogy ne történhessen semmi bajod.

  5. Egyszerűnek, örömtelinek látod az életed, és azt érzed, hogy biztonságban vagy.

    Színes fények jelennek meg a szobában, körültáncolnak, körülölelnek. Ha behunyod a szemed, ezek a fénycsóvák akkor is ott vannak, az angyaloddal együtt.

  6. Egyik pillanatban azt érzed, hogy valaki puhán, lágyan átölel, megérinti a válladat. Ha előre rémisztőnek is tűnik, nem kell tartanod ettől, mert csak az őrangyalod van jelen.

  7. “Véletlen” dolgok történnek az életedben. Olyan emberekkel találkozol, akik épp rád gondoltak, akik épp a segítségedre lehetnek. Ezeket a helyzeteket az őrangyalod intézte így.

  8. Tollakat látsz az utcán. Ez annak a jele, hogy valaki odafent nagyon szeret téged, vigyáz rád. Főként a fehér tollak jelölik azt, hogy az őrangyalod a közelben van. Ezt a hófehér tollat magaddal is viheted, így a kötelék közted és a védő angyalod között, még erősebbé válik.

  9. Felnézel az égre és egy angyalformát látsz. Ne feledd, nincsenek véletlenek, ő a te angyalod.

  10. Ajándékot kapsz valahonnan. Ez is az angyalod “műve”, így higgyél, bízzál benne.

innen: tudasfaja.com


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


 

Új beszélgetős fórumunkat itt találod meg: http://vidampercek.hu


Rontás elleni védelemért használd a Hamza kezet, amelyről bővebben az alábbi cikkben olvashatsz:

kattints ide–> Elhoztuk életedbe a védelmező Hamzát, Isten kezét. Fogadd szeretettel és add tovább! <– kattints ide

Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL