A karmikus kapcsolat azt jelenti, hogy előző életünkben már volt dolgunk egymással. Lehet, hogy megoldatlan probléma, lehet, hogy örök egymásnak elrendelés köt össze bennünket. Ismerd fel a jeleket!
A hozzád legközelebb állókkal nem most találkozol először
A karma tanítása szerint több földi életünk során rendre ugyanazokkal az emberekkel kerülünk szoros kapcsolatba. Vagy azért, hogy ugyanott folytassuk vele közös lelki munkánkat, ahol abbahagytuk, vagy azért, mert megoldatlan ügyünk van egymással, vagy mert ikerlelkek, egymás másik felei vagyunk. Karmikus kapcsolataink szerepe más és más, ami viszont közös bennük: kikerülhetetlen a találkozás, valamint hogy az előző életünkben megvalósult közös sors a jelenlegiben erősen érezteti hatását. Ha felismerjük, hogy karmikus kötődés fűz valakihez, sokkal többet megértünk problémáinkból, és sokkal közelebb kerülünk a megoldásokhoz is, tudatosabban kezeljük a kapcsolatot, amely lehetővé teszi a boldog végkifejletet. Felismerni pedig kis odafigyeléssel egész könnyű, hiszen csalhatatlan jelek utalnak arra, hogy nem ebben az életetekben találkoztatok először!
A család: a sorozatos konfliktus karmát jelez
Tulajdonképpen minden családi kapcsolat karmikus, hiszen azok a lelkek születnek egy családba, akik korábban is összetartoztak. Azonban családon belül is vannak olyan kötődések, amelyek különös karmikus jelentőséggel bírnak. Ha sorozatos konfliktusod van valamelyik családtagoddal, egészen biztos, hogy karmikus leckéiteket tanuljátok vagy karmikus tartozásotokat kell kiegyenlítenetek. Amíg nem sajátítjátok el a kellő tudást vagy nem rójátok le az adósságot, addig folyamatosan problémákkal kell szembenéznetek. Gyakran az élet nem is engedi, hogy továbblépjetek, például nem tudsz elköltözni otthonról vagy úgy alakul, hogy családtagod költözik hozzád – mert mindaddig, amíg nem rendezitek viszonyotokat, nem lehetséges a továbbfejlődés. Ám ha megfejted a karmikus köteléket (pl. hogy toleranciát kell tanulnotok vagy épp gondoskodást kell visszaadni), és céltudatosan a kellő irányba változtatsz a dolgokon, hirtelen minden probléma megoldódik!
A barátok: ők már bizonyítottak
Barátaid közül azokhoz fűz karmikus viszony, akikhez a legőszintébb tudsz lenni. Akik mindig megértenek, segítő szándékkal fordulnak feléd, akikre bármikor számíthatsz, és akiknek legmélyebb titkaidat tárod fel. Ők azok, akiket azért választottál magad mellé, mert már előző életeitekben is tanúbizonyságot tettek elkötelezettségükről irányodban. Gyakran már az első találkozáskor úgy érzed, valahonnan ismered őket, sokszor pedig a tisztelet, a felnézés, akár rajongás jelzi, hogy nem ebben az életben kerültetek először egymás mellé. Ha viszont szakításra kerül a sor köztetek, az nem karma eredménye, hanem épp ezzel teremtesz karmát. Legjobb barátainknak ugyanis végig mellettünk kell maradniuk, ellenkező esetben „karmikus bűnt” követtek el, amelyet majd a következő életetekben kell helyrehoznotok.
A szerelem: lehet működésképtelen és lehet örök boldogság
Minden szerelmed karmikus kapcsolat valamilyen szinten, de van egyetlenegy, amely a valódi karmikus kötődést jelenti: másik feled, aki akár lehet ikerlélek (a tökéletes „énem másik fele”), de lehet teljesen eltérő mentalitású ember is, aki mégis mágnesként vonz. Ő az, akiről úgy érzed már a legelején, hogy „mintha nagyon régóta ismerném”, akinek a puszta látása is szívedbe kergeti a vért, akivel a szeretkezés olyan, mintha lelketek olvadna egybe, akiért az egész világot felforgatnád magad körül. Ha nincs egymással szemben karmikus tartozásotok, akkor csodálatos közös utazás veszi kezdetét, ha azonban előző életetekben rossz karmát hoztatok létre, akkor működésképtelen lesz a kapcsolat, hiába érzitek úgy, hogy egymásnak teremtettek benneteket. Ennek jelei a szenvedélyes, egymást maró viszony, a „héja-nász”, az irracionális féltékenység, a folytonos szakítások és kibékülések. Ilyenkor jó felismerni, hogy tulajdonképpen csak karmikus kötődésetek miatt köttök ki újra és újra egymás mellett, pedig valójában az elengedés lenne a megoldás. Ám ha viszonyotok békés, mélységes szeretettel teljes, akkor nagyon vigyázzatok a kapcsolatra, mert valóban azt a társat találtátok meg, akit nemcsak hogy nektek rendelt az ég, de a holtomiglan-holtodiglan kincsét is megkaptátok!
Csatlakozz a Pozitív Gondolatok közösséghez viberen is!
CSATLAKOZZ ITT VIBER CSOPORTUNKHOZ ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT A BEJEGYZÉSEKRŐL!
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!
Gyógyító meditáció, melynek segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. Tarts velem egy virtuális sétára, melynek hatására megtapasztalhatod a belső békét és a nyugalmat. Lazulj el, add át magad a meditációnak és engedd meg sejtjeidnek, hogy energiával töltődjenek fel, és ezáltal hatékonyabb védelmet, támogatást nyújthassanak Neked a mindennapokban!
[embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=Fj2NMi-pk3Y[/embedyt]
Gyógyító szöveges meditáció, segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. A test vagy a lélek betegsége esetén használd minden nap, mert csodákra vagyunk képesek!
Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!
Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK
Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:
SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT
Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK
Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK
Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK
ZUGLÓI THAI BOX AKADÉMIA HIVATALOS FACEBOOK OLDALA ITT
Neked ajánlott:
„Mondják nekem a szülők büszkén: „Az én fiam még csak két éves, de már olvasni tanítom!”, én meg vál...
Mahátma Gandhi: „A megbocsátás képessége az erős emberek jellemzője; a gyengék soha nem bocsátanak m...
Buddha nyolc tanítása az életről - csodálatos, olvasd végig...
A boldog ember nem bánt – aki bánt, nem boldog