Sokféle oka van annak, hogy egyesek találkoznak a valódi lelki társukkal, míg mások soha nem. Egy igazi lelki társ – vagy ikerláng – kapcsolat rendkívül erős. Nem csupán ti ketten alakultok át egymás mellett, rengeteg minden más is van még emellett. A feltétel nélküli szeretet a belső ragyogásnak és a tisztaságnak egy olyan univerzális szintje, ami hatalmas lehetőségeket tartogat.
Jelek, hogy talán nem is az igazi lelki társaddal vagy együtt
Amikor rossz emberekkel vagy kapcsolatban
Vannak emberek, akik az idők folyamán valahogy meggátolják saját magukat abban, hogy megtalálják a lelki társukat vagy ikerlángjukat, mivel ez egy nagyon erős átalakulást, és teljes kibontakozást jelent. Félnek a fénytől és az átalakulástól, mert tudják, hogy alapjaiban változik meg az egész világuk. Ezért az ilyen típusú domináns embereket valami távol tartja attól, hogy rátaláljanak a valódi lelki társukra. Ugyanakkor rengetegen vannak, akik azt hiszik, megtalálták a lelki társukat, holott nem is az ikerlángjukkal vannak együtt. Ezért van az, hogy nem voltak képesek összekapcsolódni mélyen lelkileg; noha elsőre úgy tűnhet, hogy igen. Ez a látszólag mély kapcsolat nem csupán egy adott életkorban jellemző, ezek a párok a későbbiekben is együtt maradnak – ám, amíg meg nem állítod a folyamatot, és ezt a rossz berögzülést, addig minden így megy tovább.
Na de mi a legjobb dolog a lelki társas kapcsolatokban?
Miért fontos megtalálni a lelki társadat, ha volt már számos partnered, és mégsem ők voltak az ikerlángjaid? Amikor igazán mély kapcsolatba kerülsz valakivel, általában akaratlanul is megnyílsz a másik félnek. Ha a kapcsolat kiegyensúlyozott, és kölcsönösségen alapul, ez persze nem is lehet probléma. Minden káros tapasztalás azonban mély sebeket ejt, és elzárhat attól a személytől, aki megnyithatna újra. A fájdalom és az árulás olyan dolgok, amik mély lelki sebeket ejtenek rajtad, így nehezebb nyitni egy másik személy felé. Emiatt távolabb kerülhetsz attól, hogy rátalálj a valódi lelki társadra. De semmi baj, ha észreveszed, hogy valaki a valódi társad, vagy a lelked másik fele, pontosan fogod érezni, hogy ezzel a személlyel kapcsolatban minden jó lesz-e. Lehet, hogy már meg is van a te lelki társad vagy ikerlángod, csak még egyelőre külön utakon haladtok.
Mi történik a lelki társaddal való kapcsolatban?
Mint minden lelki társ vagy ikerláng kapcsolat, vagy éppen a „hamis” ikerláng kapcsolatok esetében is, sok kérdés merül fel, ám a válaszokhoz először meg át kell alakulnod. Meg kell szabadulnod a negatív, lehúzó energiáktól, ami a múltbeli traumák és fájdalmak eredménye, így tudsz valóban felébredni. Meg kell próbálni szembenézni ezekkel a kérdésekkel és érzésekkel, különösen akkor, ha a kapcsolat, amiben épp benne vagy, nem stabil vagy éppen nem kiteljesedett. Ám ez is egy áldás, hiszen ez az egész egy nagyon erős katalizátor, ami segít magasabb energiájú állapotba kerülni, és más dimenziók nyílnak meg előtted.
A nem megfelelő lelki társaddal netán az ikerlángoddal vagy kapcsolatban?
Mindez lehetővé teszi számodra azt, hogy túllépj a régi beidegződéseken és akadályokon. A múltbeli beidegződések megakadályoznak abban, hogy felfedezd újra azt, aki valójában vagy, és hogy összekapcsolódj valami istenivel. Sok tapasztalat hamis és nem kívánatos. Egy magasabb szinten már tudomásul vetted mindezt, és tudod, hogy milyen változásokra van szükséged. A fájdalom és a sérelmek megakadályozzák, hogy felfedezd valódi énedet. Hagyd, hogy átragyogjon a fény, és te is ragyoghass újra. Ekkor, ezután már meglátod a valódi szerelmet, és kapcsolatba tudsz kerülni a lelki társaddal, és amikor visszanézel az egészre, felfedezed a benned rejlő önszeretetet. Megtanulod, hogy a végső ikerláng mindig belül van tulajdonképpen; lényegében te vagy saját magad legnagyobb „szerelme”. Amikor megismered az önszeretetnek ezt a fokát, akkor a felsőbb éned generálja a szeretetet, ami árad belőled, és óriási energiák szabadulnak fel. Ekkor már készen állsz arra, hogy megtaláld a lelki társadat, aki hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint te.

forrás: noiportal.hu
Gyógyító szöveges meditáció, segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. A test vagy a lélek betegsége esetén használd minden nap, mert csodákra vagyunk képesek!
Pozitív energiával feltöltő, tisztító tibeti hangtál zene 10 perc
Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!
Ez a zene 20 perc alatt feltölt pozitív energiával és levezeti a nap során felgyülemlett stresszt. Tökéletes elalvást segítő tenger hullámzással.
Nyugtató, 15 perces csakra hangoló meditáció, bármikor a nap folyamán ha szükséged van rá:
A Tibeti hangtál rezgései megszabadítanak Téged és az otthonodat a negatív energiáktól és feltölt pozitív energiával ?
Hasonló meditációs zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!
Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt: POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt: TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK
Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt: SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT
Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt: VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK
Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt: ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK
Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt: ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK
Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt: KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is: ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL