Louise L. Hay gondolatai: Éld az életed!

Aki megtalálta önmagát”Élményeink csupán belső gondolatok kivetülései. A gondolat hoz egy érzést, és azt készpénznek veszed. Pedig a gondolat nélkül az érzés sem jött volna létre. És a gondolatok változtathatók! Gondolj mást, és megszabadulsz az érzéstől is.

“Mikor kisgyerekek vagyunk, a körülöttünk élő felnőttek viselkedéséből tanuljuk meg, miként viszonyuljunk önmagunkhoz és az élethez. Így tanuljuk meg, milyennek tartsuk magunkat és világunkat.”

“Már kiskorunkban kialakult hitrendszerünk, s egész életünket úgy éljük le, hogy élményeink ehhez igazodjanak. Tekints vissza és figyeld meg, hányszor történt meg ugyanaz. Te keresed rögeszmésen azokat a helyzeteket, mert közben olyannak láthattad magadat, amilyennek elképzelted.”

“Mindazt, amit ezidáig átéltél, a múltból hozott gondolataid és elképzeléseid alakítottak. Azok a gondolatok és szavak formálták őket, amelyeket Te gondoltál és mondtál. “

“Saját fájdalmunkkal mindig tisztában vagyunk. Mégis gyakorta nehezen értjük meg, hogy mindazok, akiknek meg kell bocsátanunk, ugyanúgy szenvednek.”

“Az élet valójában nagyon egyszerű. Amit adunk, azt kapjuk vissza. A Világegyetem teljes mértékben támogatja elképzeléseinket. “

“Milyen tökéletes is az ember, mikor még egész kicsi! A kisbabáknak nem kell azon fáradozniuk, hogy tökéletessé váljanak, hiszen már azok, és úgy is viselkednek, mintha tudnák ezt. Tudják, hogy ők a világ közepe. Bátran követelik, amit akarnak. Szabadon kimutatják az érzelmeiket… A csecsemők belehalnak, ha nem kapnak szeretetet.
Mihelyt felnövünk, megtanulunk szeretet nélkül élni…”

“Mindnyájunkban ott bújkál egy hároméves gyermek, és mi többnyire veszekszünk vele, leszidjuk és bántjuk. Aztán csodálkozunk, amiért olyan ramatyul érezzük magunkat.”

“Ha szeretetre vágyunk, nem vezérelhet minket a gyűlölet. Ami sugárzik belőlünk, amit hangoztatunk, hasonló formában visszajut hozzánk.”

“Amit MOST hiszel, gondolsz és mondasz, a következő pillanatban, a jövő hónapban és évben fejti ki a hatását.”

“Elméd egy eszköz, úgy használod, ahogy neked tetszik. Ahogy most ezt teszed, az csupán egy szokás, a szokásokon pedig változtathatunk, ha akarunk.”

“Szakadatlanul arról beszélj, milyennek akarod az életedet. Egyre azonban ügyelned kell: a kijelentéseid jelen időben álljanak. Tudatalattink olyan engedelmes szolgáló, hogy ha jövő időben vagy feltételes módban fogalmazol…akkor célkitűzéseid az örök, hozzáférhetetlen jövőben maradnak.”

“Létünk korlátai tévhitekből állnak: behatároljuk lehetőségeinket, hibákat és hiányosságokat rovunk fel magunknak.
Neked mely gondolatok állják az utadat?”

via: bamapa.lapunk.hu


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Ha hiszel a angyalokban, és abban, hogy igenis léteznek és mindig körülöttünk vannak  segítő szándékukkal, oszd meg ezt a cikket!


Rontás elleni védelemért használd a Hamza kezet, amelyről bővebben az alábbi cikkben olvashatsz:

kattints ide–> Elhoztuk életedbe a védelmező Hamzát, Isten kezét. Fogadd szeretettel és add tovább! <– kattints ide

Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL

Lájkold az  oldalunkat  Facebookon: NAPI ÚTMUTATÁS

CSATLAKOZZ NAPI ÚTMUTATÁS CSOPORTUNKHOZ ITT