Narancsbőréről osztott meg képet a szupermodell, és most imádják a kommentelők!
A reklámokból és a női magazinok zöméből csak azok a tanácsok dőlnek, hogy miként tüntetheted el a narancsbőrödet – és nem mellesleg az óriási kozmetikaipar is rátesz erre egy lapáttal.
Egy szupermodell viszont most próbált ennek ellenállni, és
agyonphotoshoppolt portrék helyett nyíltan,
sőt büszkén felvállalta a szépséghibának nevezett természetes bőrjelenséget!
Ashley Graham az egyik amerikai tehetségkutató műsor zsűritagja, ami során modelleket keresnek hétköznapi emberek közül. A gyönyörű lány maga is ezen a pályán dolgozik, ráadásul olyannyira, hogy tavaly történelmet csinált: plus-size, azaz teltidomú alkatával a Sports Illustrated című sportlap címlapján szerepelt bikiniben.
Azóta csak még inkább felbátorodott, és az önelfogadást és az egészséges testképet hirdeti nők milliói számára.
A minap odáig is elment, hogy egyenesen a combjain lévő narancsbőréről és stráiról posztolt egy fotót Instagramon, méghozzá úgy, hogy a kép középpontjában áll a sokak által rendellenesnek gondolt bőrhiba.
„Nem szégyellem a redőimet, a dudoraimat vagy a cellulitiszt” – idézi kiírását a Buzzfeed. „És neked sem kell” – folytatta tovább biztató sorait.
Kondizok. Mindent megteszek, hogy egészségesen táplálkozzak. Imádom a bőrömet, amelyben vagyok– közölte tanácsnak is felfogható gondolatait.
Ashley – talán meglepően – szinte kizárólag csak pozitív véleményeket kapott megosztásával. Voltak, akik egyszerűen csak kifejezték egyetértésüket és szeretetüket: „Nagyon köszönjük! Csodás ember vagy!” – írta az egyik hozzászóló.
Mások viszont arról számoltak be, hogy saját testük elfogadásában ösztönözte őket: „Fogalmad sincs, mennyit segítesz nekem abban, hogy legyőzzem az anorexiát” – osztotta meg érzését egy másik felhasználó.
„A lányaim felnézhetnek rád” – írta egy következő. „Imádom, hogy megváltoztatod a felnövő fiatal lányok életét” – kommentelte egy másik instás.
Tény, hogy minél több testtudatos példára van szükségük a nőknek – kortól függetlenül –, hogy magabiztosabbak és így függetlenek lehessenek, mert különben csak a férfiak és a kozmetikai ipar által diktált trendeket követnék saját vágyaik helyett.
Ashley pedig remélhetően különösen ki tudja használni a helyzetét, mivel showműsora által milliókhoz jut el az üzenete.
Forrás: Buzzfeed
szeretlekmagyarorszag.hu
Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
SIKER ÉS AGYKONTROLL FACEBOOK CSOPORT
Lájkold kedvenc képes idézetes oldalunkat itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
Kedvenc blogunk amit gyakran olvasunk:
BOUVET BLOG
És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL
A cikk teljes egészében nem vehető át, csak a bevezető szöveg, aztán oldalra mutató link elhelyezésével olvashatják tovább cikkünket!
http://alternativegeszseg.hu/