Nehezen ébredsz fel reggel? Íme néhány tipp, amivel könnyebb az ébredés!

Szeretek aludni. Szerencsém van, mert jó alvó vagyok – könnyen alszom el,
nem ébresztenek fel az apró neszek, ha mégis, könnyen vissza tudok aludni.

A felkelés viszont nagyon nehezen ment sok-sok éven át. Nagyon hatékonyan meg tudtam magamat
győzni arról, hogy még van 10 percem aludni, esetleg nem is olyan fontos ez a reggeli tennivaló,
vagy éppen nincs is értelme bemennem előadásra, úgysem érteném ilyen fáradtan.
Szóval – nyugodtan aludhatok még egy kicsit. Viszont miután tényleg felkeltem, rosszul éreztem magam
és kicsit dühös voltam magamra.

Utánaolvasás, próbálgatás után az alábbi módszereket találtam működőképesnek,
ezekből párat mind a mai napig használok én is.

Lehet, hogy Neked nem pont ezek lesznek a nyerők, lehet, hogy csak
egy-két jó tippet találsz közötte, amit be tudsz építeni a reggeli rutinodba.
Akkor már megérte nekem megírni, Neked elolvasni 🙂

Az ébredés utáni néhány perc a kritikus, amikor eldől, hogy ebből most felkelés vagy továbbalvás lesz.
Hogyan tudok erre a néhány percre előre felkészülni?

1. Külső motiváció

Elég hatásos, ha van egy rajtam kívül álló személy, aki miatt fel kell kelnem. Két példa:
– Nem szeretném felébreszteni azt, akikkel együtt lakom. Emiatt két ébresztőórát állítok be – a telefonomat,
amit azonnal le tudok nyomni, amint megszólal, illetve egy másik, borzalmasan hangosan csipogó ébresztő órát,
egy perccel későbbre, a szoba másik végébe. A második órát még azelőtt le szoktam nyomni, hogy elkezdene csipogni.
És már kint is vagyok az ágyból – ha tényleg nem akarom felébreszteni az egész lakóközösséget.
– Megbeszélek valamilyen találkozót reggelre.
Valakivel együtt reggelizünk, együtt megyünk egyetemre, elviszek neki valamit még reggel stb.
Elég erős az az érzés, hogy tartani szeretném az ígéretem, ez indít el.

2. Még ezt megcsinálom, utána visszafekszem

Már ott állok az óra mellett, ez az a pillanat, amikor megszólal bennem a hang és elkezd győzködni,
hogy “nyugodtan állítsd vissza az órát, feküdj vissza”. Ilyenkor még egy apró gondolati trükk van,
ami esetenkén csodálatosan működik – annyi erőm még pont van, hogy egy dolgot megcsináljak,
mielőtt visszafekszem aludni. Például iszom egy pohár innivalót (szép illusztrációja ennek,
ha az ébresztőóra a hűtő tetején van, mellette ott egy pohár)
eszek egy gyümölcsöt, vagy éppen elmegyek zuhanyozni.
Egy ilyen művelet (zuhany, ivás, evés) már általában ki tud zökkenteni
az imént említett kritikus néhány percből.

3. Előkészített tárgyak

Minél kevesebb döntéshelyzet, gondolkoznivaló van reggel, annál jobb.
Segíthet ebben, ha az ébredés és az ébrenlét közötti időszakhoz szükséges minden tárgyat előtte
este összekészítek és a megfelelő helyre teszek (mint anno általános iskolában):
ruhákat kiválogatni, amiket másnap felveszek. Teafőzőbe víz és filter, hogy csak be kelljen kapcsolni.
Egyetemhez szükséges dolgok (papír, tollak, füzetek, könyvek) egy helyre,
például be a táskába, amit viszek másnap. Reggelihez cuccok.

4. Órát beállítani

Nekem az vált be, hogy pontosan akkorra állítom be az órát, amikor fel kell kelni.
Így kisebb a “szundi” gomb kísértése, mert tudom, hogy nincs időm szundítani.
Amit már nem lehet halogatni, azt nem halogatom.

5. Ok, ami miatt érdemes felkelni

Elalvás előtt érdemes végiggondolni, hogy mi az, ami miatt érdemes felkelni másnap.
Ha van, ami miatt érdemes felkelni, akkor örülj 🙂 Ha elsőre nem találsz sok örömet és értelmet
a következő napban, akkor próbálj meg belecsempészni, végülis ez javarészt rajtad áll.

6. Reggeli edzés

Brutálisnak tűnhet egyeseknek a reggeli futás gyakorlata. DE: ha egyszer hozzászoksz rá fogsz jönni,
hogy nincs az a kávé, ami jobban beindítana reggel mint a testmozgás. Akaraterő fejlesztésnek szinén kíváló,
ugyanis kellő motiváció kell hozzá, hogy időjárási viszonyoktól függetlenül, kifogásoktól mentesen fel tud venni a
futócipődet kora reggel! Mégis: a túláradó életkedv és energia amit érzel utána magadban mindenért kárpótol.
Egy jó váltózuhannyal kiegészítve tökéletesen indulhat az újabb, csodás napod. És mellékesen egészséges is 🙂
Ez az én kedvenc praktikám, még sosem csalódtam benne.

+1. Pozitív szellemi táplálék

Ébredés után közvetlenül olvass motivációs könyvet, az a napod első egy Brian Tracy aranyórának nevezi. Ez a legmeghatározóbb óra, adj elmédnek pozitív szellemi táplálékot.

Ennyit elsőre a felkelésről. Próbálgasd nyugodtan, mi segít, mi működik.

Amennyiben tetszett a cikk, úgy a Facebook poszt alatt hozzá is szólhatsz, elmondhatod a véleményedet. Ha gondolod, oszd meg másokkal is 🙂

Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:

POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz kedvenc facebook csoportunkhoz itt:

SIKER ÉS AGYKONTROLL FACEBOOK CSOPORT

Lájkold kedvenc képes idézetes oldalunkat itt:

GONDOLATOK FACEBOOK OLDAL

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:

ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL

A cikk teljes egészében nem vehető át, csak a bevezető szöveg, aztán oldalra mutató link elhelyezésével olvashatják tovább cikkünket!

http://alternativegeszseg.hu/