Év elején sokan reménykedtek abban, hogy néhány “átszenvedett” év után végre kicsit megkönnyebbülhetnek. Azonban hamar rá kellett jönniük, hogy még nehézkesebbek az energiák, hiszen rengeteg szőnyeg alá söpört konfliktus került felszínre, arra várva, hogy megtisztuljon.
Az idei nyár (is) kapcsolataink tekintetben igencsak intenzív lesz. Lassan mindenki érzékeli, hogy hatalmas átrendeződések várhatók. Lelkünk legmélyéből előtörnek régen eltemetett érzéseink, majd rendszerint megjelennek azok az emberek, akik ezt okozták bennünk. Mindez azért, hogy meggyógyíthassuk a múltat.
Sok esetben azért nem tudjuk megélni a szerelmet, vagy azért nem bízunk egy jószándákú barátban, mert annyit csalódtunk már. Lelkünk mélyén ott van az a rengeteg fájdalom, megaláztatás és kín, amit megéltünk a múltban. Ez mind-mind blokkolja teremtő erőnket, és megakadályozza a “tiszta”, feltétel nélküli kapcsolódást másokhoz.
Míg meg nem gyógyítjuk lelkünk ezen részeit, mindaddig olyan embertársakat vonzunk magunkhoz, akik viselkedése rezonál régi sérüléseinkre, méghozzá azért, hogy a lelki seb felhívja magára a figyelmet. Hogy észrevedd végre, hogy meg kell gyógyítani. Hogy megbocsáss és elengedd a régmúlt fájdalmait. Mindig azt vonzod, ami érzéseidre rezonál.
Ha felszínre törnek Benned érzések 1-1 emberkével kapcsolatban(néha csak a semmiből eszedbe jut), keresd meg őt. Beszélgess vele, írj neki levelet, add ki magadból. Szeretettel mondd el, hogy ami történt, Téged bántott, de ma már tudod, hogy mindennek így kellett lennie. Tanított Téged azzal, amit tett. Nem hibáztatod, megbocsátasz és elengeded, mert ez a kapcsolat betöltötte a küldetését. De nem kell, hogy a jövőben életed része legyen.
Ha képes vagy elengedni a kettőtök között lévő feszültséget, ha tudod egy magasabb távlatból látni az összefüggéseket, és béke van a szívedben, akkor valóban megtanultad a leckét. Engedd el az embert, és máris kiegyenlítődött kettőtök között a karma. Míg azt gondolod, hogy tartozik Neked, vagy Te tartozol neki, mindaddig a terhet is cipeled a lelkedben. Amíg nem tudod elengedni ami történt, addig újra meg újra találkoznotok kell majd életeitekben, míg ki nem egyenlítitek az energiát.
Minden karmikus kapcsolat, ami kísérte a múltadat, most új szintre lép. Aki a kicsinyes játszmák világában ragad, nem tud együtt haladni egy tudatosan fejlődővel, így útjaitok elválnak egymástól. Engedd el jószívvel a régi barátokat, ismerősöket, szerelmeket, nem viszik előrébb az életedet. Aki ragaszkodik, sok szenvedést él meg lelkében.
Ugyanakkor kedves “idegenek” sietnek segítségünkre, amikor szükségünk van rá. Vegyük észre és becsüljük az emberek igyekezetét. Értékeljük át emberi kapcsolatainkat, és legyünk hálásak azokért, akik mellettünk vannak.
Most emberi kapcsolatok bomlanak meg pillanatról pillanatra, barátságok és szerelmek érnek véget. Kísért bennünket a múlt, illetve fogalmazhatnám úgy, hogy megjelenik mindenki, aki még hasznos információt vagy megtapasztalnivalót hordoz számukra.
Nagyon sok pár közös élete ér most véget, mert képtelenek együtt fejlődni, egymást segíteni az úton. Nem az a nehéz, hogy lezárjunk egy rosszul működő kapcsolatot, hanem az, ha egy méltatlan helyzetben éljük le az életünket. Elsősorban célszerű lenne őszintének lenni magaddal és beismerni, hogy valami nem működik. Nem vagyok boldog, és nem találom a helyem. Az őszinteség fél siker.
Ne várd izgatottan a “NAGY ŐT”, míg benne vagy egy rosszul működő kapcsolatban. Mégis hova jönne? Nincs neki hely. Előbb lelkedből ki kell tisztítani a megkövesedett energiákat, hogy helyett kaphasson egy más minőség. Ma már nem működik, hogy egyik kapcsolatból ugrunk a másikba. Adj időt magadnak a feldolgozásra. Amíg nem vagy boldog önmagadban, addig csak egy hiányt fog pótolni a másik. Vagyik csak bizonyos részeivel leszel elégedett. Amint szerelmes vagy önmagadba, képes leszel érezni más iránt, és be is tudod fogadni mások szeretetét.
A valódi szerelemhez méltatlan, hogy titokban tartjuk. Méltatlan, hogy más mellett ébredek. Méltatlan, hogy nem őszinte. Ideje felismerni, hogy nem a világ kegyetlensége, ha valaki nem igaz szerelemben él. Egyszerűen nincs felkészülve rá. Sosem más a hibás, Neked kell törekedni jobbá válni.
Ez az időszak önértékelésre késztet kapcsolataink terén. Engedjünk el mindenkit, aki nem visz előrébb. Engedjük el, akinek viselkedése méltatlan hozzánk. Engedjük el, aki megaláz, becsap, nem áll ki értünk, nem vállal fel. Engedd el, aki várat magára, és arra kényszerít, hogy állítsd meg az életed miatta. Hidd el, nem kár érte. Önmagad ellen követsz el merényletet, ha mások elvárásai szerint alakítod életed.
Azt az embert viszont becsüld, aki önmagadért szeret. Aki nem kritizál, nem aláz, nem bánt, hanem elfogadja a döntéseid. Aki akkor segít mikor kéred, nem szól bele az életedbe.
Engedj el mindenkit, aki nem szolgálja a fejlődésed. És ez nem azt jelenti, hogy nem szereted többé, csupán megtanultad értékelni magad annyira, hogy már nem engeded, hogy bántsanak. Végre Te vagy fontos a saját életedben. Nem azt jelenti, hogy kizárod őket, de képes vagy a helyén kezelni mindenkit.
Azt jelenti, hogy végre hiszel az isteni gondviselésben, és tudod, hogy ami a Tiéd, a tiéd marad. Akinek melletted a helye, visszatalál Hozzád. Akinek köze nincs Hozzád, az pedig akkor is távozik, ha nem akarod…
Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.hu)
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Hét év szerencse vár, ha megosztás után gördítesz lejjebb!
A jóskártya az Édesvíz kiadó szíves engedélyével került felhasználásra! Megvásárolható az alábbi linken: www.edesviz.hu
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!
Ha hiszel a angyalokban, és abban, hogy igenis léteznek és mindig körülöttünk vannak segítő szándékukkal, oszd meg ezt a cikket!
Gyógyító szöveges meditáció, segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. A test vagy a lélek betegsége esetén használd minden nap, mert csodákra vagyunk képesek!
Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!
Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt: POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt: VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK
Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt: ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK
Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt: ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK
Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt: KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is: ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL